A hivatalos stílus

STÍLUSRÉTEG – a beszéd és az írás meghatározott területén jellemzően használt nyelvi kifejező eszközök rendszere, illetve az ezek használatát szabályozó törvényszerűségek összessége.

Irodalmi és köznyelvünkben a következő stílusrétegeket különböztetjük meg:

1. Az írásbeli közlés és kifejezés stílusai:
• tudományos stílus

(a tudományos művek (monográfia, tanulmány, tudományos cikk, referátum, korreferátum, recenzió stb.) jellemző stílusa. A tudomány célja a valóság törvényeinek, összefüggéseinek világos és egyértelmű megismertetése érvelő bizonyítással. Ennek megfelelően a tudományos stílusból az érzelmi és festői hatású nyelvi elemek szinte teljesen hiányoznak. Az érthetőség kedvéért egyértelműen, pontosan fogalmaz. Nagy számmal használ műszavakat, viszont a szemléletesség, képszerűség nyelvi eszközeivel takarékosan bánik.)

• publicisztikai stílus

(A sajtó, az újságírás nyelve. Feladata, hogy tájékoztasson az időszerű eseményekről, és azokkal kapcsolatban alakítsa a közvéleményt. A publicisztikai stílus jellemző vonása ezért a közérthetőség, a meggyőzésre, a közvetlen hatásra való törekvés. Ennek megfelelően kedveli a közkeletű nyelvi kifejező eszközöket, fordulatokat, szólásokat, a hatásos neologizmusokat; szereti az időszerű vonatkozásokat, nagy számban használja a figyelemfelkeltő, hatásos címeket. A beszélt nyelvhez hasonlóan olykor pongyola. A mondatok szerkezeti felépítésében általában a világosságra törekszik.)

• hivatalos stílus

(a törvényalkotás, a rendeletek, a közlemények, általában a hivatalos érintkezés stílusa. Ez a stílusréteg kisebb-nagyobb mértékben szókincsében és mondatfűzésében is eltér a köznyelvi (beszélt és írott) stílustól. Legfontosabb jellemzői a következők:

• sajátos műszavak és kifejezések használata (folyósít, jogerőre emel stb.);
• merev formák, fordulatok megőrzése (elrendeltetik, minekutána stb.);
• a mondatokat túlterhelő szóhalmozás; az idegen szavak kedvelése (konkrét, probléma, volumen stb.);
• szószaporító, gyakran helytelen kifejezések (intézkedést foganatosít, előjegyzésbe vesz stb.);
• bonyolult, körülményes, gyakran nehezen érthető mondatok. Újabban örvendetesen terjed az egyszerűségre, közérthetőségre törekvés is.

A mindenkori hivatalos nyelvet, elsősorban annak fonákságait (visszásságait) szívesen használják fel az írók nyelvi jellemzésre, gyakran a humorkeltés eszközeként.

• szépirodalmi vagy művészi stílus

(a stílusrétegek közül a legnagyobb jelentőségű. Egyrészt azért, mert stíluseszközként felhasználja a nyelv valamennyi elemét, az összes többi stílusréteg eszközeit is. Másrészt azért, mert olyan művészi hatásra való törekvés jellemzi, amilyet a többi stílusrétegben hiába keresünk. Nyelvi-stilisztikai tekintetben a szépirodalmi stílusnak három fő jellemvonását emelhetjük ki:

• A legváltozatosabb nyelvi-stilisztikai eszközök felhasználása.
• Rendkívüli választékosság.
• A művészi hatásra való törekvés.
• levélstílus

(tulajdonképpen írásban megjelenő társalgás, így elsősorban a társalgási stílus jegyei jellemzők rá: a könnyed és természetes nyelvi eszközök használata. Mivel azonban írott formában él, szókincsében és mondatfűzésében megtaláljuk az írott stílus jegyeit is. A levélstílus sajátos átmenet a szóbeli (beszélt) stílusokhoz. Önálló stílusként csak formai elemei miatt vehető figyelembe. A levél stílusa nagymértékben függ attól, hogy ki, kinek (magánszemélynek vagy hivatalnak) írja a levelet, s mi a levél tárgya.

2. A szóbeli érintkezés és közlés stílusai:
• társalgási stílus

(Beszédbeli érintkezés stílusa. Legfontosabb jellemzői: a közvetlenség, a természetesség, a gyakran pongyola kifejezésmód és mondatfűzés. Szókincse ezért rendkívül sokrétű: csoportnyelvi, tájnyelvi, zsargon-, argó-, idegen szavak stb. egyaránt megtalálhatók benne. Kedveli a tréfás, gúnyos, sőt durva, vulgáris szavakat, másfelől a becézés, kedveskedés, udvariaskodás nyelvi kifejezőit, továbbá nagyításokat, túlzásokat.)

• szónoki stílus

(a szónoki beszédek, a szónoklatok stílusa. A szónok célja az, hogy a hallgatóságot meggyőzze igazáról, és megfelelő állásfoglalásra, illetve elhatározásra bírja. Ezért szívesen használ választékos, ünnepélyes, sokszor túlzó szavakat. A fokozás, a nyomósítás kedvéért gyakran él rokon értelmű szavakkal. A közérthetőség kedvéért általában kerüli az idegen szókat, az archaizmusokat és a neologizmusokat. A mondatszerkesztésben a cáfolás vagy bizonyítás végett szereti a halmozott mondatrészeket, a felsorolásokat, kihasználja a figyelemfelkeltés nyelvi eszközeit. Szívesen alkalmazza a kifejező erejű felkiáltó és kérdő mondatokat stb.)

• előadói stílus

(tulajdonképpen a tudományos stílus beszélt változatának tekinthető, s mint ilyen egyrészt ennek, másrészt a szónoki stílusnak a sajátosságait ötvözi. Sok helyen és sok alkalommal jut kifejezésre, ez jelentkezik az oktatásban is a tanár és a diák részéről egyaránt. Minden előadónak, minden előadásnak az a célja, hogy mondanivalóját a hallgatóság megértse. Ennek érdekében világítja meg a fogalmakat és az összefüggéseket.)

Az egyes stílusrétegek szó- és kifejezéshasználatukban, valamint mondatfűzésükben különböznek egymástól.

forrás: R. Molnár Emma - Vass László: Stilisztikai ábécé

KÖZÉLETI ÉS HIVATALOS STÍLUS

   A közélet az emberek társadalmi érintkezésének tere. Tágabb értelemben az országos gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális intézmények működését, szűkebben mint "kisközélet" a magánélet fölötti társasélet színterét jelenti. (Iskola, munkahely, lakóhely, vallás, sport, kulturális körök stb.).

A nyelvhasználat tükrözi ezt a rétegződést, s mivel a közéleti, hivatalos tevékenység szorosan érintkezik a mindennapi élettel, a stílusréteg változatai is találkozhatnak, vegyülhetnek egymással. A közéleti írások elsősorban tájékoztató és felhívó jellegűek, sajátosságuk, hogy cselekvés értékűek. (Hivatalos bejelentés, bírói végzés stb.)

   A hivatalos stílus az állami szervek, hatóságok vagy intézmények és magánszemélyek hivatalos érintkezési formáiban használatos; a törvényalkotás, rendeletek, közlemények, üzleti levelezés, útmutatók, tájékoztatók nyelvi kifejezésmódja.

Kommunikációs funkciója a tájékoztatás és a felhívás, hiányzik a kifejező szerep, mivel sem hangulatot, sem érzelmet nem közvetít.

A hivatalos stílus műfajai – az írásbeliség és a szóbeliség különbségéből adódóan nyelvhasználatukban eltérőek.

Írásbeli műfajok:

jogszabályok, törvények, rendeletek, határozatok; utasítás, szabályzat, közlemény, felszólítás, értesítés, bejelentés, kérvény, meghatalmazás, elismervény, meghívó, hivatalos levél, jegyzőkönyv, feljegyzés, beszámoló, jellemzés, önéletrajz.

Szóbeliek:

tárgyalás, hozzászólás, felszólalás, vita, előadás és az alkalmi ünnepi beszéd (szónoklat).

(A megformálás nyelvi igényessége szerint alsóbb szintű változat a "kisközéleti" műfajok között a felszólalás és a hozzászólás, írásban az ügyintéző levél és az útmutató.
A legigényesebb a hagyományosan kimunkált klasszikus szónoklat, a tudományos stílussal érintkező előadás és a szigorú szerkezetű jogszabályok nyelve.)

A hivatalos stílus különböző nyelvváltozatokra épül, de elsősorban a jogtudomány szaknyelvét építi az igényes szintű köznyelvre.

Témától és műfajtól függően él egyéb szakmai nyelvek, igényesebb megnyilatkozásokban az irodalmi nyelv elemeivel is.

A hivatalos stílus sokféle kötöttséggel jellemezhető.

• A szövegszerkesztés legfőbb szabálya az egyértelműségre és a pontosságra törekvés.
• Az arányos, logikus felépítéssel és a jól követhető tagolással biztosíthatjuk a könnyebb megértést: írásban bekezdésekkel, paragrafusokkal, számokkal, betűjelekkel, az utaló- és kötőszókkal: szóban a gyakoribb előre- és visszautalásokkal, ismétlésekkel.
• A beszédben a szövegtagolást a nyelv zenei eszközeinek változatos alkalmazásával is érzékeltetjük: a kifejező hangsúly, a megértést segítő tempó és a hatásos szünetek, az árnyalást kifejező dallam a jó hangzás eszközei. A hallgatóság figyelmét fenntartja a tiszta artikuláció és az eleven, hatásos előadásmód, a hatáskeltő alakzatok, a mondatpárhuzamok, ellentétek, a fokozás, a túlzás: a kérdő és a felkiáltó mondatok.
• A mondatformálás követelményei eltérőek írásban és szóban. A világosság egyaránt feltétel, de írásban előfordulhatnak bonyolultabb mondatszerkezetek, sok tagmondatos, többszörös összetételek. Gyakran közbevetett hivatkozással és ismétléssel hangsúlyozzuk a lényeges gondolatot. Az élőszó könnyen érthető, egyszerűbb, rövidebb megformálást kíván.
• Kerülni kell a közbevetéseket, viszont a hallgatóság előzetes ismeretei lehetővé teszik a hiányos szerkezetű mondatok alkalmazását.
• Szóhasználat tekintetében minden hivatalos műfaj megegyezik abban, hogy a fogalmi pontosságot biztosító szakszavak és állandó szókapcsolatok gyakran fordulnak elő.
• Használják a többnyire latin eredetű idegen szavakat, kötött nyelvtani formákat, semleges stílushatású szinonimákat.
• A nyelvi igénytelenség elsősorban a szóhasználatban mutatkozik meg, gyakran sablonos a fogalmazás, esetleg terjengős vagy éppen idegenszerű.

A hivatalos szövegek stílusa

A hivatalos stílus részben a szaknyelvekkel, részben a sajtónyelvvel mutat rokon vonásokat.

Vannak szorosan vett nyelvtani sajátosságai is. Ezek közül a leggyakoribbak: