Lukács evangéliuma

nyomtatáshoz pdf formátumban letölthető innen

Lk 1.1Mivel már sokan megkísérelték, hogy a köztünk beteljesedett eseményeket leírják, úgy,
Lk 1.2ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének,
Lk 1.3jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek szorgalmasan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletreméltó Teofil,
Lk 1.4hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanok, amelyekre tanítottak.
Lk 1.5Heródesnek, Júdea királyának korában élt egy Abia osztályából való Zakariás nevű pap. Felesége Áron leányai közé tartozott, s Erzsébetnek hívták.
Lk 1.6Mindketten igazak voltak az Isten előtt, szentül éltek, az Úr parancsai és rendelkezései szerint.
Lk 1.7De nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten életük alkonya felé jártak.
Lk 1.8Történt mégis, hogy amikor Zakariás osztályának sorrendjében papi szolgálatát teljesítette az Isten színe előtt,
Lk 1.9s a papság körében hagyományos szokás szerint ráesett a sor, hogy illatáldozatot mutasson be, bement az Úr templomának szentélyébe.
Lk 1.10Az illatáldozat órájában az egész nép kint várta, és közben imádkozott.
Lk 1.11Ám megjelent neki az Úr angyala az illatáldozat oltárának jobb oldalán.
Lk 1.12Amikor Zakariás meglátta, zavarba jött, és elfogta a félelem.
Lk 1.13Az angyal azonban így szólt hozzá: "Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni.
Lk 1.14Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén.
Lk 1.15Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni.
Lk 1.16Izrael fiai közül sokat megtérít Urukhoz, Istenükhöz.
Lk 1.17Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak."
Lk 1.18Zakariás megkérdezte az angyaltól: "Miből fogom a dolgot megtudni? Mert hisz öreg vagyok, és már feleségem is előrehaladt a korban."
Lk 1.19"Én Gábor vagyok - felelte az angyal -, s az Úr színe előtt állok. Az a küldetésem, hogy ezt megmondjam neked, és adjam tudtodra ezt a jó hírt.
Lk 1.20Íme, most megnémulsz és nem fogsz tudni beszélni addig a napig, amíg ez be nem következik, mert nem hittél szavaimnak, amelyek majd, ha eljön az ideje, be fognak teljesedni."
Lk 1.21A nép egyre várta Zakariást, és csodálkozott, hogy oly sokáig ott időzik a szentélyben.
Lk 1.22Ám amikor kijött, nem tudott hozzájuk szólni, s ebből megértették, hogy látomása volt a templomban. Ő intett nekik, de néma maradt,
Lk 1.23s amikor leteltek szolgálatának napjai, hazament.
Lk 1.24E napok után felesége, Erzsébet, gyermeket fogant, és öt hónapon át eltitkolta.
Lk 1.25"Ezt tette hát nekem az Úr - mondta - azokban a napokban, amikor rám tekintett, és ami az emberek előtt szégyenemre volt, attól megszabadított."
Lk 1.26A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába
Lk 1.27egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták.Lk 1.28Az angyal belépett hozzá és megszólította: "Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál."
Lk 1.29E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez.
Lk 1.30Az angyal ezt mondta neki: "Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél.
Lk 1.31Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni.
Lk 1.32Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját,
Lk 1.33és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége."
Lk 1.34Mária megkérdezte az angyalt: "Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?"
Lk 1.35Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: "A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni.
Lk 1.36Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták,
Lk 1.37mert Istennél semmi sem lehetetlen."
Lk 1.38Mária így válaszolt: "Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint." Erre az angyal eltávozott.
Lk 1.39 Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába.
Lk 1.40 Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet.
Lk 1.41Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel.
Lk 1.42Nagy szóval felkiáltott: "Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!
Lk 1.43Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám?
Lk 1.44Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek.
Lk 1.45Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!"
Lk 1.46Mária így szólt: "Lelkem magasztalja az Urat,
Lk 1.47és szívem ujjong megváltó Istenemben,
Lk 1.48mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék,
Lk 1.49mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve.
Lk 1.50Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad.
Lk 1.51Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában a gőgösöket,
Lk 1.52letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte.
Lk 1.53Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el.
Lk 1.54Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról,
Lk 1.55amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért."
Lk 1.56Mária még ott maradt három hónapig, aztán hazatért.
Lk 2.1Azokban a napokban történt, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze.
Lk 2.2Ez az első összeírás Quirinius, Szíria helytartója alatt volt.
Lk 2.3Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják.
Lk 2.4József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott,
Lk 2.5hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt.
Lk 2.6Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje.
Lk 2.7Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.
Lk 2.8Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat.
Lk 2.9Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek.
Lk 2.10De az angyal így szólt hozzájuk: "Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.
Lk 2.11Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában.
Lk 2.12Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket."
Lk 2.13Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal:
Lk 2.14"Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!"
Lk 2.15Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: "Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!"
Lk 2.16Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket.
Lk 2.17Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel.
Lk 2.18Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén.
Lk 2.19Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette.
Lk 2.20A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik.
Lk 2.21Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna.
Lk 2.22Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak,
Lk 23.1Ezzel fölkerekedett egész sokaságuk, és Pilátushoz kísérték.
Lk 23.2Ott vádolni kezdték: "Azt tapasztaltuk - mondták -, hogy fellázítja népünket. Megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak. Azt állítja magáról, hogy ő a Messiás-király."
Lk 23.3Pilátus megkérdezte tőle: "Te vagy-e a zsidók királya?" "Magad mondod" - felelte.
Lk 23.4Pilátus erre kijelentette a főpapoknak és a népnek: "Semmiben nem találom ezt az embert bűnösnek."
Lk 23.5De azok erősködtek: "Tanításával fellázítja a népet Galileától kezdve egészen Júdeáig."
Lk 23.6Ennek hallatára Pilátus megkérdezte, hogy Galileába való-e.
Lk 23.7Amikor megtudta, hogy Heródes uralma alá tartozik, elküldte Heródeshez, aki azokban a napokban épp Jeruzsálemben tartózkodott.
Lk 23.8Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Régóta szerette volna látni, mert sokat hallott felőle, s remélte, hogy valami csodát tesz a jelenlétében.
Lk 23.9Sokat faggatta, de nem méltatta feleletre.
Lk 23.10A főpapok és az írástudók is elmentek, és hevesen vádolták.
Lk 23.11Heródes udvarával együtt gúnyt űzött belőle, csúfságból fehér ruhába öltöztette, aztán visszaküldte Pilátushoz.
Lk 23.12Ezen a napon Heródes és Pilátus jó barátok lettek, bár azelőtt haragban voltak.
Lk 23.13Pilátus ismét összehívta a főpapokat, a véneket és a népet,
Lk 23.14s így szólt hozzájuk: "Elém vezettétek ezt az embert mint a nép lázítóját. Jelenlétetekben kihallgattam, de az ellene felhozott vádak közül nem találtam egyben sem vétkesnek.
Lk 23.15És Heródes sem, mert lám, visszaküldte hozzám. Láthatjátok, semmi olyat nem követett el, amiért halált érdemelne.
Lk 23.16Megfenyítem hát, és szabadon bocsátom."
Lk 23.17Az ünnep alkalmával szabadon kellett bocsátania egy foglyot.
Lk 23.18Az egész nép ezt ordította: "Vesszen el! Bocsásd szabadon Barabást!"
Lk 23.19A városban lázadás tört ki, és Barabás gyilkosság miatt került börtönbe.
Lk 23.20Pilátus ismét hozzájuk fordult, mert szabadon akarta bocsátani Jézust.
Lk 23.21De tovább ordítoztak: "Keresztre! Keresztre vele!"
Lk 23.22Harmadszor is megkérdezte: "De hát mi rosszat tett? Semmi vétket nem találok, amiért halálra kellene ítélnem. Megfenyítem és szabadon bocsátom."
Lk 23.23De azok nem tágítottak, hanem egyre elszántabban, egyre hangosabban üvöltötték, hogy feszítse keresztre.
Lk 23.24Erre Pilátus úgy határozott, hogy enged követelésüknek.
Lk 23.25Szabadon engedte hát kérésükre azt, aki lázadás és gyilkosság miatt került börtönbe, Jézust meg kiszolgáltatta nekik akaratuk szerint.
Lk 23.26Ahogy elvezették, megállítottak egy cirenei embert, Simont, aki éppen a mezőről tartott hazafelé. Vállára adták a keresztet, hogy vigye Jézus után.
Lk 23.27Nagy tömeg követte, asszonyok is, akik jajgattak és sírtak miatta.
Lk 23.28Jézus hozzájuk fordult: "Jeruzsálem leányai - mondta nekik -, ne engem sirassatok. Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok,
Lk 23.29mert jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: Boldogok a meddők, akik nem szültek, nem szoptattak.
Lk 23.30Akkor majd unszolni kezdik a hegyeket: Omoljatok ránk! És a dombokat: Takarjatok el!
Lk 23.31Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?"
Lk 23.32Két kivégzésre ítélt gonosztevőt is vittek vele.
Lk 23.33Amikor odaértek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívtak, ott fölfeszítették, s a gonosztevőket is vele, egyiküket jobbról, másikukat balról.
Lk 23.34Jézus pedig mondta: "Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek." Ruháján sorsot vetve megosztoztak.
Lk 23.35A nép bámészkodott, a főtanács tagjai gúnyolódtak: "Másokat megmentett - mondták -, most mentse meg magát, ha ő a Messiás, az Isten választottja."
Lk 23.36Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták:
Lk 23.37"Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magad!" - mondták.
Lk 23.38Feje fölé görög, latin és héber nyelvű feliratot tettek: "Ez a zsidók királya."
Lk 23.39Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: "Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magad és minket is."
Lk 23.40A másik rászólt: "Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded.
Lk 23.41Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat."
Lk 23.42Aztán hozzá fordult: "Jézus, emlékezzél meg rólam, országodban."
Lk 23.43Ezt válaszolta neki: "Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben."
Lk 23.44A hatodik óra körül sötétség támadt az egész földön, s egészen a kilencedik óráig tartott.
Lk 23.45A nap elsötétedett, a templom függönye középen kettéhasadt.
Lk 23.46Jézus ekkor hangosan felkiáltott: "Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet." E szavakkal kilehelte lelkét.
Lk 23.47Amikor a százados a történteket látta, dicsőítette az Istent, s azt mondta: "Ez az ember valóban igaz volt."
Lk 23.48És az egész kíváncsi tömeg, amely összeverődött, a történtek láttán mellét verte, és szétoszlott.
Lk 23.49Jézus ismerősei pedig, köztük az asszonyok is, akik Galileából kísérték, távolabb állva látták mindezt
Lk 23.50Volt egy József nevű tanácsos, derék és igaz férfi, Júdea Arimatea nevű városából származott, és maga is várta az Isten országát.
Lk 23.51Ő nem értett egyet a határozattal és az eljárással.
Lk 23.52Ez elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét.
Lk 23.53Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és sziklasírba helyezte, ahol még nem feküdt senki.
Lk 23.54A készület napja volt, a szombat már beállóban.
Lk 23.55A Galileából érkezett asszonyok is elmentek és megnézték a sírt, hogyan helyezték el benne a holttestet.
Lk 23.56Hazatérőben illatszereket és keneteket vásároltak, a szombatot meg a parancs szerint nyugalomban töltötték.
Lk 24.1A hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is.
Lk 24.2Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve.
Lk 24.3Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták.
Lk 24.4Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük, ragyogó ruhában.
Lk 24.5Ijedtükben a földre szegeződött a tekintetük. De azok így szóltak hozzájuk: "Miért keresitek az élőt a halottak között?
Lk 24.6Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt:
Lk 24.7Az Emberfiának - mondta - a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad."
Lk 24.8Erre eszükbe jutottak e szavai.
Lk 24.9A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek.
Lk 24.10Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak,
Lk 24.11de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik.
Lk 24.12Péter mégis menten felkelt, és a sírhoz futott. Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken.
Lk 24.13Ketten közülük még aznap elindultak egy Emmausz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt.
Lk 24.14Az eseményekről beszélgettek.
Lk 24.15Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk.
Lk 24.16De szemük képtelen volt felismerni.
Lk 24.17Megszólította őket: "Miről beszélgettetek itt az úton?" Elszomorodtak, megálltak.
Lk 24.18Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: "Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban."
Lk 24.19"Micsoda?" - kérdezte. "A názáreti Jézus esete - felelték -, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt.
Lk 24.20Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették.
Lk 24.21Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek.
Lk 24.22Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a sírnál,
Lk 24.23s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él.
Lk 24.24Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták."
Lk 24.25Erre így szólt: "Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek.
Lk 24.26Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?"
Lk 24.27Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak.
Lk 24.28Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni.
Lk 24.29De marasztalták: "Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van." Betért hát, és velük maradt.
Lk 24.30Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik.
Lk 24.31Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől.
Lk 24.32"Hát nem lángolt a szívünk - mondták -, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?"
Lk 24.33Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegyet s társaikat.
Lk 24.34Azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak.
Lk 24.35Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor.
Lk 24.36Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük és köszöntötte őket: "Békesség nektek!"
Lk 24.37Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak.
Lk 24.38De ő így szólt hozzájuk: "Miért ijedtetek meg, s miért támad kétely szívetekben?
Lk 24.39Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van."
Lk 24.40Ezután megmutatta nekik kezét és lábát.
Lk 24.41De örömükben még mindig nem mertek hinni és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: "Van itt valami ennivalótok?"
Lk 24.42Adtak neki egy darab sült halat.
Lk 24.43Fogta és a szemük láttára evett belőle.
Lk 24.44Aztán így szólt hozzájuk: "Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak."
Lk 24.45Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta:
Lk 24.46"Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból.
Lk 24.47Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve.
Lk 24.48Ti tanúi vagytok ezeknek.
Lk 24.49Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban, míg fel nem öltitek a magasságból való erőt."
Lk 24.50Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét kitárva megáldotta őket.
Lk 24.51Áldás közben megvált tőlük, és fölemelkedett az égbe.
Lk 24.52Leborulva imádták, aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe.
Lk 24.53Mindig a templomban voltak, és dicsőítették az Istent.